Csirmaz Előd Pál:

Hang és olvasás: A szavak előhívásának vizsgálata

a magyar nyelvben az olvasás folyamán

 

Bevezetés és hipotézis

Egyes elméletek két utat tételeznek a szavak felismerésére és értelmük előhívására olvasás közben: az egyik a direkt út, mely során a szóképből azonnal az értelem hívódik elő, s a szó hangképe csak ezután érhető el a mentális lexikonból. A másik a fonológiai út, mely során a szókép alapján először a hangképre következtet, majd a hangkép alapján az értelemre keres az olvasó a mentális lexikonban.[1] Feltételezik, hogy az olvasás folyamata során mindkét stratégia rendelkezésre áll: a fonológiai út jelenlétét bizonyítják például az olyan kísérletek, melyek szerint a hasonló hangzású szavak néma olvasása lelassul. Léteznek eredmények, melyek szerint az eltérő ortográfiai szabályokkal rendelkező anyanyelvű, angolul beszélő emberek más eredménnyel ismerik fel és kezelik az angol irreguláris, illetve a homofón szavakat, mint az angol anyanyelvűek, amiből arra következtetnek, hogy egy nyelv ortográfiai szabályai meghatározzák, hogy az olvasás során melyik stratégia fog dominálni. (Ez a dominancia pedig érvényesülhet idegennyelvi olvasás során is.) Egyes eredmények szerint a kínai, logogrammos írásmód olvasói például szélsőségesen a direkt utat; a spanyol anyanyelvűek, a spanyol nyelv egyszerű írásjel–hang megfelelései miatt, szélsőségesen a fonológiai utat használják.

Kísérletünk arra irányult, hogy megvizsgáljuk, a magyar nyelvű olvasásban melyik stratégia dominál. Az eredmény további adalékot adhat a magyar nyelv reprezentációjának megismeréséhez a mentális lexikonban; sőt, az így nyert információk arról, hogy a lexikonban milyen jegyek alapján lehet keresni, esetlegesen használhatóak a hallás alapú beszédértés feltérképezésében is. Kísérletünk azon alapult, hogy egy szövegben olyan hibákat ejtettünk, amelynek eredményeképpen létrejött — egyébként ugyanúgy helyes — szó ugyanúgy vagy hasonlóképpen ejtendő, mint az eredeti, a szövegbe illő elem. Ha az olvasó a fonológiai utat használja olvasáskor, tehát a szavakat először (jó közelítéssel) fonémasorozattá alakítja, és utána hívja elő az értelmüket, akkor a hibás és eredeti szavakat nem tudja megkülönböztetni egymástól, és a szöveget pontosan megérti, a hibák felismerése nélkül. Ha viszont az olvasó a direkt utat követi, akkor — az eltérő szókép miatt — eltérő értelmet fog előhívni a lexikonból, ami az adott szövegkörnyezetben értelmetlenséget okoz. A hiba kijavítása egyrészt az olvasás lelassulását vonja maga után, másrészt tudatosíthatja az olvasóban, hogy egy hibát észlelt.

Hipotézisünk az volt, hogy miután a magyar nyelvben a hangok írásbeli reprezentációja igen egyszerű szabályokon alapul, az olvasás a fonológiai útból következő tulajdonságokat fogja mutatni.

 

A kísérlet

A kísérleti alanyokat két részre osztottuk, az egyik csoport a hibás, a másik a helyes szöveget olvasta. A hibás szöveg a következő volt:

 

[0] George Liewenthal a méhekkel foglalkozik. [1] Most a hőmérséklet hatását méri a méhek mész1képzésére. [2] Már egy hete minden él2jen át kutad3, de egyen4lőre még nem jutott eredményre. [3] Talán az a baj, hogy a terráriumot merevítő rút5tól alig lát valamit, [3.5] ráadásul attól a szuvas fok6tól a szájában elviselhetetlen fejfájása is van. [4] Néha úgy érzi, az agya helyén valami lék7szerű anyag gomolyog. [5] Ilyenkor új szavak kitalálásával szórakoztatja magát. [6] Például a gyengénlátóknak a vakírás mintájára [6.5] kitalálta a vakképet és a vag8dalt. [7] Ez néha segít az állapotán, de sajnos az utóbbi pár napban már más eszközökhöz kell folyamodnia. [8]

 

A szövegben aláhúzással jelöltük és megszámoztuk az ejtett hibákat (összesen 8). Mint látható, a legtöbb eltérést a regresszív zöngésségi hasonulás teszi hasonlóvá az eredeti, helyes szó hangzásához. Szögletes zárójelben olyan jelölőszámok találhatóak, amik azt jelölik, az adott idő alatt az olvasó meddig jutott el a szövegben; körülbelül megegyeznek az olvasott mondatok számával.

A kísérlet során az alanyoknak 17 másodperc állt rendelkezésükre a szöveg olvasására. A kapott instrukció szerint gyorsan, a tartalomra koncentrálva kellett olvasni, hogy az olvasást követő kérdésekre válaszolni tudjanak. Az olvasás után a szöveg letakarásával arra kértük őket, hogy sorolják fel azokat a helyesírási hibákat, amikre emlékeznek. A hibák ilyen, aktív felidézésével vizsgáltuk, mennyire tudatosultak az értelmetlenségek a szövegben. Ezután 7 kérdést tettünk fel, ami azt vizsgálta, meddig jutottak el az olvasásban, illetve mennyire tudtak a tartalomra figyelni:

 

1. Minek a hatását méri George? (A [2]-es jelölő pont előtt szerepel a válasz.)

2. Jutott-e valamilyen eredményre? (A [3]-mas jelölő pont előtt.)

3. Mitől nem lát George? (A [3.5]-ös pont előtt.)

4. Mije fáj George-nak? (A [4]-es pont előtt.)

5. Milyen halmazállapotúnak érzi az agyát? (Az [5]-ös pont előtt.)

6. Kiknek talált ki új szavakat? (A [6.5]-ös pont előtt.)

7. Mióta nem használ neki a nyelvi játék? (A [8]-as pont előtt.)

 

Minden választ elfogadtunk, amiből egyértelmű volt, hogy az olvasó legalább halványan emlékszik az adott elemre, és nem csupán találgat.

Ezután megkértük a kísérletben résztvevőket, hogy, ha tudják, a szövegben jelöljék be, meddig jutottak el. (A jelölőpontokat az így kapott adatok alapján osztottuk ki.) Ezt három esettől eltekintve meg is tették, a fennmaradó esetekben a kérdésekre adott válaszokból következtettünk arra, hogy meddig olvasták a szöveget.

Végül be kellett jelölniük az olyan hibákat, amiket ugyan nem tudtak felsorolni, de emlékeztek rájuk. Az így, passzívan felidézhető hibák feltérképezésével próbáltunk hitelesebb képet kapni a hibák tudatosításáról.

A hibátlan szöveget olvasóknak ugyanezeket a feladatokat kellett elvégezniük.

A szöveg (jelen dolgozatban is látható) betűtípusát úgy igyekeztünk megválasztani, hogy csökkentsük a teljes szókép azonnali felismerésének lehetőségét, hogy a gyors olvasás hatását ellensúlyozva szerepet kaphasson a lineárisabbnak feltételezett fonológiai olvasás.

A kísérletben 17 személy, bölcsész szakos egyetemi oktatók és hallgatók vettek részt, a 20–26 év közötti korosztályból. 9-en hibás, 8-an jó szöveget olvastak.

 

Kiértékelés és eredmények

Az adatok kiértékelésének egyik központi eleme volt annak figyelembevétele, hogy egy adott olvasó meddig jutott el a szövegben. Ez alapján meghatározható, hogy az olvasás során hány kérdést megválaszoló elemmel, illetve hány hibával szembesült, s ezekkel az adatokkal módosítva megkaphatjuk nemcsak azt, hogy az összesből hány elemre emlékezett, hanem azt is, hogy hány olvasott elemet tudott felidézni. Ebből a követett olvasási stratégiára következtethetünk.

Az első táblázatban összehasonlítottuk a hibás és jó szöveget olvasók teljesítményét. A második sor értékei azon jelölőpontok értékeinek átlaga, ameddig az egyes olvasók eljutottak. A negyedik sorban szereplő számokat pedig úgy kaptuk, hogy minden olvasóra megvizsgáltuk, hány kérdésre válaszoló elemmel találkozott és ebből hányat tudott felidézni a kérdésekre való válaszoláskor. A két érték hányadosa megadja, egy adott olvasó az olvasott elemeket milyen arányban tudta felidézni. A táblázatban ezen arányok átlaga szerepel.

 

 

hibás szöveget olvasók

jó szöveget olvasók

száma (N)

9

8

hány mondatig jutottak el

5.1

5.5

hány kérdésre válaszoltak helyesen

1.8

3.1

a felidézés aránya

40%

63%

                  1. tábla

 

A táblázatból kitűnik, hogy a hibák jelenléte valamelyest befolyásolta az olvasás sebességét (-8%-kal), és jelentősen befolyásolta a felidézés arányát, tehát azt, hogy az olvasók milyen mértékben figyeltek a tartalomra, miközben a feladat pontosan ez volt (37%-kal rosszabb volt a teljesítmény). Ezek alapján már kimondhatjuk, hogy hipotézisünk nem igazolódott, hiszen szélsőségesen fonológiai utat követő olvasás esetén a hibák jelenléte nem okozhatott volna ekkora mértékű változást a szövegértésben.

A felidézés arányának átlagát megvizsgálhatjuk a nemek bontásában is. Egy kísérleti alany nem jelölte a kérdőíven a nemét, ezért is tér el a jó szöveget olvasók felidézési arányának átlaga az előző táblázatban közölt értéktől. Zárójelben megadtuk, hány személy tartozott az adott csoportba.

 

A FELIDÉZÉS ARÁNYA

hibás szöveg

jó szöveg

összesen

45% (7)

73% (5)

57% (12)

férfi

22% (2)

44% (2)

33% (4)

összesen

40% (9)

65% (7)

51% (16)

                  2. tábla

 

Bár a minta igen kicsi, még így is meglepő, a nők mennyivel jobb felidézési aránnyal dolgoztak átlagosan, mint a férfiak. Mindkét csoportnál megfigyelhető azonban a hibák jelenlétének negatív hatása a szövegértésre.

Megvizsgáltuk, hogy milyen mértékben voltak felidézhetőek azok az elemek, amelyekre a kérdések vonatkoztak, különösen annak tükrében, hogy egyes válaszelemek maguk tartalmaztak hibát. Itt is a jó válaszok számát elosztottuk azok számával, akik eljutottak az adott elemig, ez utóbbit a következő táblázatban zárójelben jelöltük. A csillaggal jelölt kérdések olyan elemekre vonatkoztak, amik hibát tartalmaztak.

 

A FELIDÉZÉS ARÁNYA

hibás szöveg

jó szöveg

összesen

1. hatás

56% (9)

38% (8)

47% (17)

2. eredmény

33% (9)

75% (8)

53% (17)

3. nem lát*

22% (9)

38% (8)

29% (17)

4. mije fáj*

83% (6)

86% (7)

85% (13)

5. halmazállapot*

0% (4)

80% (5)

44% (9)

6. kiknek…

33% (3)

67% (3)

50% (6)

7. mióta…

— (0)

50% (2)

50% (2)

                  3. tábla

 

A zárójelben jelölt számokból is egyértelmű, hogy hibátlan szöveg esetén több olvasó jutott messzebbre, mint hibás szöveg esetén. A csillaggal jelölt sorokat megvizsgálva azonban — azon kívül, hogy a lékszerű szó négy ember számára is értelmezhetetlen volt — nem tudunk levonni egyértelmű következtetést arra nézve, hogy a hibák közvetlenül befolyásolnák a hibás elem érthetőségét. Arra a kérdésre, hogy akkor miért vonják maguk után mégis azt, hogy a szöveg értelme felidézhetetlenebbé válik, és arra a problémára, hogy, ahogy a táblázat első sora mutatja, az első elemre miért emlékeztek jobban a hibás szöveget olvasók, a 6. tábla elemzésekor próbálunk meg egy választ megfogalmazni.

Előtte azonban megvizsgáltuk, hányan ismerték fel és tudták felidézni az egyes hibákat. A második oszlopban azt jelöltük, az adott hibáig hányan jutottak el. A passzív felismerők közé csak azokat számítottuk be, akik aktívan nem tudták felidézni az adott hibát.

 

 

N

aktívan

passzívan

összesen

1. mészképzés

9

11%

0%

11%

2. éljen

9

0%

22%

22%

3. kutad

9

22%

44%

67%

4. egyenlőre

9

11%

0%

11%

5. rúttól

9

22%

33%

56%

6. foktól

6

17%

50%

67%

7. lékszerű

4

0%

0%

0%

8. vagdal

3

33%

33%

67%

                  4. tábla

 

A rúttól és foktól kiugró passzív felismerőszáma azzal magyarázható, hogy ezekre az elemekre vonatkoztak kérdések. Itt is látszik továbbá a lékszerű értelmezhetetlensége. A táblázat alapján megfogalmazható az a hipotézis, hogy a zöngésségi hasonulás alapú hibák erős morfológiai határokon könnyen felismerhetőek (3-mas [szóvége], 5, 6, 8-as esetek; 56–67%-os felismerési arány), míg kevésbé transzparens összetételeknél (1, 7-es esetek; 0–11%-os arány) a felismerés nehezebb. Az eltérő viselkedést magyarázhatja, ha feltesszük, hogy az erős morfológiai határokon a szavak szétesnek, és az egyes morfémákra külön–külön keresünk a lexikonban.

Arra a kérdésre, hogy a hibakeresés és javítás a kétféle esetben milyen szinteken történik, menyire tudatos, és mennyire sikeres, jelen kísérlet nem tud választ adni, mert csak néhány esetben mérte a hibás elemek szövegkörnyezetnek megfelelő megértésének mértékét. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához további vizsgálódásokra van szükség.

Érdekes eredményre juthatunk viszont az általánosan követett olvasási stratégiákra vonatkozóan, ha megvizsgáljuk, a kétféle szöveget olvasók inkább a saját olvasásuk szerinti első vagy utolsó kérdésekre tudtak helyes válaszokat adni. Ennek méréséhez három csoportba osztottuk a kérdéseket attól függően, hogy egy adott olvasó meddig jutott el a szövegben. Az alábbi táblázatban 1-essel jelöltük az első harmadba, 2-essel a középső harmadba és 3-massal az utolsó harmadba eső kérdéseket.

 

 

 

hány kérdés válaszáig jutott el

 

 

3

4

5

6

7

 

1

1

1

1

1

1

a

2

2

2

1

1

1

kér-

3

3

2

2

2

2

dés

4

 

3

3

2

2

sor-

5

 

 

3

3

2

száma

6

 

 

 

3

3

 

7

 

 

 

 

3

                  5. tábla

 

E felosztás szerint megszámoltuk, hogy a kérdésekre adott jó válaszok hogyan oszlanak meg a kérdések első, második, és harmadik harmada között — ahol a harmadok attól függnek tehát, hogy az adott olvasó egyáltalán hány kérdésre tudhatta a választ. Zárójelben az adott csoportba tartozó jó válaszok számát adtuk meg.

 

HARMADOK:

első

középső

utolsó

összesen

hibás szöveg

44% (7)

25% (4)

31% (5)

100% (16)

jó szöveg

28% (7)

32% (8)

40% (10)

100% (25)

                  6. tábla

 

Vagy grafikonon ábrázolva, hogy az első, középső, vagy utolsó kérdésekre tudták-e a választ, tehát a tartalom elejére, közepére vagy végére emlékeztek-e inkább:

 

                  1. ábra

 

Az ábrából jól látható, hogy míg a jó szöveget olvasók az legutóbb olvasott elemekre emlékeztek leginkább, ami talán annak tulajdonítható, hogy a gyors tempó miatt csak a rövidtávú memóriában éppen tárolt elemek voltak könnyen előhívhatók, addig a hibás szöveget olvasók inkább az először olvasottakat tudták könnyebben felidézni. Ezzel a megfigyeléssel összevág a 3. tábla első sorában megfigyelt jelenség, miszerint az első kérdésre jobban tudtak válaszolni a hibás szöveget olvasók, mint a jó mondatokat feldolgozók.

Ezek alapján a megfigyelések alapján azt a hipotézist lehet felállítani, hogy a hibák észlelése egy olvasási stratégia-váltást okoz: a hibákkal szembesülő olvasók egy szószintűbb, a tartalomra kevésbé koncentráló olvasási stílust vesznek fel. Ennek következménye, hogy a szövegben később előforduló elemekre már nem emlékeznek, ahogy a felidézési arányok is mutatják. A jó szöveget olvasók ezzel szemben megtartják a kezdeti hozzáállásukat, így náluk a felismerés mintájában csak a felejtés dominál. Érdekes megfigyelni, hogy a felejtés valószínűleg a hibás szöveget olvasóknál is ugyanolyan hatású: mindkét csoportnál ugyanis 13–13 kérdés (az összes olvasóra) esett az első harmadba, és ezen kérdésekre mindkét csoportban ugyanannyi, 7–7 jó válasz született.

A hipotézis azt a látszólagos ellentmondást is magyarázza, hogy miért befolyásolják a hibák jelentősen a szöveg tartalmának felidézhetőségét (lásd 1. tábla), miközben a hibás elemek megértése nem romlik egyértelműen (lásd 3. tábla, csillagozott sorok). A tartalom rosszabb felidézhetősége ugyanis nem a hibák közvetlen következménye, és nem is az olvasás lassulása (hiszen annak hatását, annak figyelembevételével, hogy az egyes olvasók meddig jutottak el, kiküszöböltük), hanem az olvasási stílus, cél, illetve stratégia változása. Ennek a hipotézisnek az igazolása természetesen további vizsgálatokat igényel.

 

Összegzés

A kísérlet eredménye nem támasztotta alá kezdeti hipotézisünket, miszerint a magyar olvasók döntően a fonológiai utat használnák az olvasás folyamán. Valószínű, hogy a két út keveréke valósul meg; talán párhuzamosan aktiválódik az értelem és a hangkép, azaz a mentális lexikonban mindkét úton lehet, talán egyenrangúan, keresni.

Az adatok elemzése során megállapítottuk továbbá, hogy a nők jobban képesek felidézni az olvasottakat, mint a férfiak. A kiértékelés két hipotézis megfogalmazását is lehetővé tette: az egyik a zöngésségi hibák észlelésének, javításának és tudatosításának különbségére és annak okára vonatkozik morféma­határokon és morfémákon belül; a másik azt tételezi, hogy a hibákkal szembesülő olvasók megváltoztatják olvasási stratégiájukat illetve stílusukat, és a tartalom eltérő felidézése elsősorban ennek következménye. Többek között a kis számú résztvevő miatt azonban mindkét hipotézis igazolásához további vizsgálatokra is szükség van.

 



[1] Lásd A. H. Urquhart és C. J. Weir: Reading in a second language: process, product and practice. Longman, 1998. 52–54.